...A legfiatalabb csillag...™
-Mi miért vagyunk itt? - kérdezte egyik este a Legfiatalabb Csillag a Holdtól. - Nem mintha nem szeretnék itt lenni, de soha nem értettem, miért vagyunk itt már több ezer, meg tízezer éve...itt, ezen a hatalmas, véget nem érő selyemtakarón a Föld fölött... miért világítunk minden éjszaka?
A Hold egy percig gondolkodott, majd fényét egy síró lányra szórta, ki a nyári éjszakában a fűben feküdt és az eget kémlelte... mintha így akarna rámutatni...
Majd így szólt:
-Értük. Az emberekért.
-Az emberekért? - hitetlenkedett a Legfiatalabb Csillag. - De nekik mi szükségük van ránk? Nem nyújthatunk nekik semmit...
- Tévedsz, fiatal barátom - mondta szelíden mosolyogva a Hold mély, öreg hangján. Majd így folytatta: - Az emberek sok szempontból mások, mint mi. Az emberek egymásra vannak szorulva. És törékenyek... nagyon törékenyek. Tudod, az alatt a rengeteg év alatt, amit itt töltöttem, volt alkalmam megismerni őket, és sok mindent láttam.
- Mi mindent láttál? - kérdezte újra a Legfiatalabb Csillag.
A Hold ismét hosszan megfontolta a választ.
- Láttam örömöt - kezdte elgondolkodva. - Láttam szerelmet. Láttam haragot, láttam megbocsátást. Láttam féltékenységet, láttam boldogságot... de amit a legtöbbször látok, az a fájdalom... mert, mint mondtam, az emberek nagyon törékenyek.
- Mi fáj az embereknek? - kíváncsiskodott tovább a Legfiatalabb Csillag.
- Minden - felelte a Hold. - De talán a legelsöprőbb fájdalmat az jelenti számukra, hogy egyedül maradtak. Hogy nincs mibe kapaszkodniuk....
- És ilyenkor mit tesznek az emberek? - kérdezte a Legfiatalabb Csillag sürgetően a Holdat.
A Hold ismét a síró lányra mutatott fénysugaraival, majd így szólt:
- Kijönnek az éjszakai égbolt alá, és minket néznek. Néhányan el is mondják, mi bántja őket, mintha a legjobb barátaikhoz beszélnének... vannak, akik meg akarnak minket fejteni, és vannak, akik csak nézik, ahogy ragyogunk az éjszakába.
- De hát miért csinálják ezt? - kérdezte ismét kíváncsian a Legfiatalabb Csillag.
- Mert tudják, hogy mi nem hagyjuk el őket. Mert mi állandóak vagyunk - válaszolt a Hold, majd lágyabb hangnemre váltott. - Látod, ifjú barátom, ez a válasz a legelső kérdésedre.
- Értem már - motyogta a Legfiatalabb Csillag. - Szóval azokért az emberekért vagyunk itt, akik egyedül maradtak, hogy tudják, van egy dolog, amire mindig is számíthatnak: az égen világító Holdra és Csillagokra...
- Így van - mondta mosolyogva a Hold.
- Akkor az emberek ugyebár szeretnek minket...? - kérdezte ismét a Legfiatalabb Csillag.
- Igen, szeretnek minket - mondta a Hold, ismét mosolyogva. - És mi is lényegében ezért vagyunk itt. A szeretetükért cserébe mindig biztos pontot jelentünk számukra. Mert minden csillaghoz tartozik egy ember, aki teljes szívéből szereti.
- És honnan fogom megtudni, hogy engem szeret-e valaki? - kíváncsiskodott kissé aggódva a Legfiatalabb Csillag.
A Hold biztatóan elmosolyodott, és fénysugaraival megsimogatta a Legfiatalabb Csillag arcát.
- Onnan, drága barátom, hogy a fényedet hatalmasabbnak érzed majd mindennél... és a legszebb és legragyogóbb fénysugarad tükörképét annak az embernek a szemében találod majd meg, aki szeret téged. Aki a társad lesz.
- De én olyan jelentéktelen vagyok! - mondta szomorúan a Legfiatalabb Csillag. - Ki szeretne egy olyan jelentéktelen csillagot, mint én? - szomorodott ez még jobban a gondolatra.
A Hold újra elmosolyodott, és fénysugaraival ismét a fűben fekvő lányra mutatott, aki már nem sírt, hanem a Legfiatalabb Csillagot nézte megigézve.
A Legfiatalabb Csillag, amikor a lány szemébe nézett, többé nem tartotta magát jelentéktelennek. Ragyogóan fényesnek érezte magát, és a legszebb fénysugarát a lányra villantotta, kinek ez a fény mostantól a szemében csillogott tovább...
...és ezt a fényt én mindennap látom... a saját szememben. mert én voltam az a lány, aki attól a naptól kezdve a Legfiatalabb Csillag örök barátja lett... (:
...hogy meddig...?
...az idők végezetéig (:
/Katona Alexandra/
Szandi ez nagyon jó lett ! Olyan szép ... Ügyes vagy :)
VálaszTörlés