azt mondják, az idő begyógyít minden sebet… hogy minden rendbe jön.
valóban? akkor én miért ülök itt, a gép előtt, nyálas zenét hallgatva, és a régi szép idők után vágyakozva? miért akarom most a lehetetlent, és miért nem állok fel, lerázva magamról minden fájdalmat, és megyek tovább…?
a válasz egyszerű: tévedtem.
azt hittem, az, hogy újra nevetek, és várok valami jót a jövőtől, azt jelenti, hogy tovább léptem. hogy az összes fájdalmam megszűnt, akár a rémálmok. azt hittem, felébredtem.
de nem. nem ébredtem fel.
és ezt az egészet magamnak köszönhetem. amiért nem tudtam meglátni a szépet. amiért nem tudtam megbecsülni azt, amim van.
úgy hittem, az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhatom, a Twilight Saga. pedig nem csak ő. hanem a barátaim… a családom… az életem.
és, mire észbe kaptam, ezen dolgoknak a felét már el is veszítettem.
szóval, úgy gondolom, itt az idő, hogy mindent rendbe hozzak.
életem fájdalmas részéről szóló fejezeteinek a végére pontot teszek...
…és újult erővel, egyenesen előre nézek egy új, szebb jövő felé (:
Twilight Saga mindörökké ♥.
"Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése